J.R.R. TOLKIEN: A MACSKA

Pamacska, a csacska macska

pihen - tán álmodik,

kövér telivér egér

az álma - vagy pedig

messze-messze röpíti az eszme,

félre, a Délre, hol

sok rokon oson bozótoson,

bőg, szökken és lohol,

kecses, sebes, zsákmányra les,

győztes minden tusán,

mit vadon ad, gyors vadon

él és ember húsán.

A nagy oroszlán, mely orozván

csap antilopra le,

a karma acél, s ha gazella a cél,

foga is elbír vele;

és a gepárd s a leopárd

oly komor, s szörnyű gyors

a lába, ha kába gnú nyakába

vetődik, mint a sors

a lomha vadonban -

mind messze szakadt

ki vad és szabad,

s ő szelíd szoba-rab;

de Pamacska, a csacska macska,

aki itt él veled,

soha nem feled.

   „Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.”

Bálint György: A macska naplójából /részlet/